Vállalatunk

Ringier Photo Award 2007

 

Michael Ringier 2007 június 21-én, a Ringier Kiadó történetében második alaklommal adta át a Ringier Photo Award díjait. Az első helyezett Aleksandar Dimitrijević (Szerbia) lett(középen), a második helyen Andrija Ilić (Szerbia) végzett (jobbra), a harmadik díjat Móricz Simon (Magyarország) nyerte el (balra).

A tavaly elindult Ringier Photo Award a világ összes Ringier lapjában megjelent legjobb fotókat díjazza. Az idei évben 82 képet bírált el a 19 tagú nemzetközi zsűri. A kilenc résztvevő ország (Csehország, Kína, Magyarország, Németország, Románia, Svájc, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna) mindegyike két tagot delegálhatott, a 19. zsűri tag Thomas Seeling, a Fotomuseum Winterthur kurátora volt. (Magyarországot Kiss Erika, a Blikk fotó rovatának vezetője és Szabó Barnabás, a Népszabadság fotó rovatának vezetője képviselték.) A szavazás során a zsűritagok saját honfitársaik pályázataira nem adhatták le voksukat, így alakult ki a végső sorrend.
A díjátadó helyszíne a zürichi Miller's Studio volt, ahol a győztesek átvehették megérdemelt díjaikat.

 

Aleksandar Dimitrijević, szerbiai fotóriporter nyerte el az első díjat, mely 5000CHF nyereményt jelent a boldog győztesnek. A Belgrádban készült képen egy kaszkadőr felesége látható, aki tanúja volt férje szerencsétlen autóbalesetének. A kép 2006. április 28-án jelent meg a szerbiai napilapban, a Blic-ben.
Aleksandar Dimitrijević 1972. augusztus 18-án, Belgrádban született. Alig volt öt éves, amikor első fényképét elkészítette. 1997-ben kezdett fotósként dolgozni. «Rögtön beleszerettem ebbe a szakmába.» Dimitrijević öt éve dolgozik szabadúszó fotósként a Blic-nél, azaz a Ringier szerbiai napilapjánál. Ez alatt az idő alatt négy sajtófotó-díjat nyert, illetve megkapta a legjobb képért járó, sportújságírók által adományozott díjat is.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

1.díj: Aleksandar Dimitrijević: A kaszkadőr felesége

 

A második helyezett is szerbiai, Andrija Ilić, fotóriporter. Képén a volt szerbiai államfő Slobodan Milosevic koporsója látható, amint egy autóban a belgrádi repülőtérről a temetőbe szállítják. A kép 2006. március 16-án, szintén a Blic-ben jelent meg.

2.díj: Andrija Ilić: Milosevics temetése

 

Móricz Simon, magyar fotóriporter nyerte el a harmadik díjat. Díjnyertes képét 2006. szeptember 19-én közölte a Népszabadság. A képen a Magyar Televízió épülete előtti zavargás látható. Az ingerült tömeg Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellen tüntet, aki az előzőleg kiszivárgott hangfelvételen bevallotta, hogy pártja hazudott a választások előtt.

Móricz Simon 26 éves, 1999-ben kezdett fényképezni. Három évvel később fotóriporteri képesítést szerzett a MÚOSZ Bálint György Újságíróiskola szaktanfolyamán. Majd egy évig a Budapesti Nap című napilapnál dolgozott. «Négy éve fotóriporterként dolgozom a Népszabadságnál» - mondja Móricz. «A napilap számára készített képriportok, hírképek mellett érdeklődésem középpontjában a társadalomábrázolás, a dokumentarista fotográfia áll.» Móricz Simon már számos díjat kapott a képeiért, az elmúlt években többször is nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton. Ezen kívül 2007-ben a legjobb 30 év alatti fotóriporterré választották.

3.díj: Móricz Simon: Az MTV ostroma
 

 

Az összes nevezett kép megtekinthető a http://www.ringier.com/ oldalon, az alkotásokat pedig élőben is meg lehet majd tekinteni egy vándor-kiállítás részeként a Ringier országokban.