Vállalatunk
A Ringier története
Szemelvények a Ringier történetéből 1833-2006
A Ringier története egy kis könyvnyomdával indul, melyet egy falusi plébános fia, Johann Rudolph Ringier indított el 1833-ban, a Zofingen nevű svájci faluban. Itt történt, hogy az első Ringier újságíró megszerkesztette és kinyomtatta a Zofingeni Heti Hírmondót.
Johann Ringier vállalkozó szellemét átadta utódjának Franz Emilnek, majd később Paul August Ringier-nek. A 22 éves Paul August 1902-ben vette át a Schweizerische Allgemeine Volks-Zeitungot, majd 1977-ben nevezte át Glückspostra. A Schweizer Illustrierte magazinnal bővült a paletta 1911-ben, ez a kiadvány még ma is nagyon sikeres. Ezen kívül kifejlesztette Európa első rotációs mélynyomásos nyomdáját, mely egyetlen munkafolyamatban képes képeket és szöveget is nyomtatni.
Az 1920-as évek elején a Ringier megtette első lépéseit a francia anyanyelvű Svájc irányában azzal, hogy elindította a l'Illustré-t. Később a Ringier szórakoztató lapjai a német anyanyelvű területeken is megjelentek.
1959-ben Paul August bevezette a Blick-et, az első svájci bulvárlapot. Akkoriban a svájci hagyományos újságokkal szemben olyan kirívó volt a különbség, hogy voltak, akik "un-Swiss!"-nek, azaz svájciatlannak tartották. A Blick-kel szemben fáklyás tüntetést szerveztek, de semmi nem tudta megakadályozni svájci sikereit, majd külföldi kiadásainak sikerét. A Blick továbbra is egy igazi sikertörténet.
Paul August fia, Hans Ringier, 1960-ban vette át a cég vezetését. Ő indította el a Sonntagsblick-et 1969-ben, és 1974-ben megalapította első újságíró-iskoláját Svájcban, mely úttörő lépésnek számított az újságírás fejlődésében. Üzleti tevékenységének második pillérét is létrehozta azáltal, hogy felépítette Svájc legnagyobb újságnyomdáját Adligenswilben, Luzern közelében. Egyébként Hans Ringier volt az első vezető, aki vette a bátorságot ahhoz, hogy üzleti tevékenységét a svájci határon túlra is kiterjessze.
Fia, Michael Ringier (57 éves, és jelenleg a cég elnöke) pedig a TV-s üzlet irányában nyitott az 1980-as évek elején. 14 TV programjával ma a Ringier TV az egyik vezető műsorgyártó a svájci SF és Sat.1 TV csatornáknál. Az is Michael Ringier vezetésével történt az 1980-as évek során, hogy a társaság megvetette lábát Ázsiában. Itt 1987-ben társaságot alapított a Times Publishing Company-val, és megalapította a Times-Ringier Ltd.-t, azaz a hongkongi nyomdát. 2000-ben a Ringier 50 százalékról teljes, 100 százalékos tulajdoni részesedést szerzett a hongkongi nyomdában.
Emellett a Ringier beindította nyomdai tevékenységét 1993-banVietnamban is, majd 1995-ben Kínában. 1982-ben a Ringier átvette a Krüger Company-t az Amerikai Egyesült Államokban nyolc nyomdával, és 6.200 alkalmazottal. 1996-ban a Ringier értékesítette amerikai nyomdáit.
1990-ben, a kommunizmus bukását követően a Ringier belépett a kelet-európai országokba, ahová elvitte népszerű svájci újságjai adaptációit. Először a cseh piacra lépett be, majd 1992-ben a Capitallal Romániába ment, egy évvel később pedig Lengyelországba, Magyarországra, Bulgáriába, és Szlovákiába. 1993-ban a Ringier megnyitotta első külföldi nyomdáját Ostrava-ban (Cseh Köztársaság). Egyre több újsággal bővültek a kezdeti gazdasági kiadványok ezekben az országokban, és nyomdai kapacitások is kapcsolódtak hozzájuk. 1996-ban a svájci vállalat leállította tevékenységét Bulgáriában, és Lengyelországban, de újabb országokban bővítette jelenlétét. „A külföldi tevékenységek egyre fontosabbak és Ringier számára, ezért feladatunk új üzleti lehetőségek felkutatása. Amikor már nem keresünk újabb országokat, akkor ideje nyugdíjba mennem" – mondja Martin Werfeli (49), a Ringier elnök-vezérigazgatója.
A Ringier Csoport ma 11 országban működik, portfoliójában körülbelül 100 újság szerepel, amelyek több mint 6.000 dolgozót foglalkoztatnak.
A Ringier Magyarország története
Ringier díjak
Ringier Kiadó Kft.
1141 Budapest
Szugló u. 81-85.
Telefon: + 36 1 460 2500
Fax: + 36 1 460 2501
Email: kiado@ringier.hu
















